Kubai szaftos marharagu – Ropa vieja

“Miért hívnak egy ételt “régi ruhának”?” – tettem fel magamnak a kérdést, mikor eldöntöttem, hogy a kubai konyha egyik legkedveltebb fogását választom főételként a karibi szigetországbeli ízutazásomhoz. Rövid utánajárást követően több magyarázatot  is találtam erre a furcsa névre. Egy legendás történet szerint onnan ered a spanyol gyökerű étel elnevezésre, hogy egy szegény ember – akinek már egy fillérje sem maradt családja etetésére – szétszaggatta a ruháit, majd azokból próbált ételt főzni. És láss csodát, a fazék felett imádkozva azt vette észre, hogy öreg rongyai gazdag húsos raguvá változtak.

Persze ha nem ennyire élénk a fantáziánk, akkor talán más magyarázat után kell néznünk. Elfogadhatóbbnak tűnik az az érvelés, amely szerint a régi ruha kifejezés inkább a megmaradt ételre utalhatott, amely ebben az ízletes raguban született újjá és került a családi asztalra. Varázslatos átalakulás, vagy egyszerű újrahasznosítás? Mindenesetre kijelenthetem, hogy ez az étel egy főnyeremény. Nem csak az isteni végeredmény miatt, hanem azért is mert az elkészítésével két legyet üthetünk egy csapásra.

Először főzünk egy igazi békebeli marhúslevest, amelynek a levét később felhasználhatjuk más ételhez, vagy zöldségekkel gazdagítva kitűnő zöldséglevest főzhetünk belőle vacsorára. A levesben omlósra főtt marhahúsból pedig másnap már gyerekjáték elkészíteni az ízletes, szaftos marharagut. Semmilyen extra hozzávalót nem igényel, bátran álljatok neki ti is!

Hozzávalók 4 személyre: 

A marhahúsleveshez: 

1 kg marhaszegy
1 velős csont
2 sárgarépa
10 cm póréhagyma
1 szál szárzeller
2 babérlevél
1 kis csokor petrezselyem
1 kis csokor koriander

A raguhoz:

a húslevesben megfőtt marhahús
3 dl alaplé (a húslevesből)
1 fej vöröshagyma
1-1 piros, sárga és zöld kaliforniai paprika
3 gerezd fokhagyma
1 zöld erőspaprika
1 paradicsom
2 ág koriander
3/4 teáskanál őrölt kömény
15 dkg hámozott paradicsompüré
olívaolaj
só, bors

1 adag szénhidrát tartalma (köret nélkül): 6g CH

ropavieja4

Elkészítés:

1. lépés: Marhahúsleves

Az összes hozzávalót egy nagy lábosba tesszük és felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Felforraljuk, a tetején keletkező habot lemerjük, majd 3 órán keresztül lassú tűzön főzzük. Amikor a leves elkészült, a húst kivesszük belőle és két villával szálasra tépkedjük. A levesből 3 dl-t félreteszünk a raguhoz, a maradékból főzhetünk zöldséglevest vagy lefagyaszthatjuk más recepthez.

A levest már előző nap is elkészíthetjük, ekkor a szálaira tépkedett húst felhasználásig tároljuk hűtőszekrényben.

2. lépés: Szaftos marharagu

Előkészítjük a hozzávalókat. A vöröshagymát és a kaliforniai paprikákat felcsíkozzuk. Az erőspaprikát felkarikázzuk. A fokhagymát és a koriandert felaprítjuk és egy mozsárban összedolgozzuk a köménnyel és kevés sóval. A paradicsom héját lehúzzuk és apró kockákra vágjuk.

Egy magas falú serpenyőben olívaolajat hevítünk, néhány percig dinszteljük rajta a vöröshagymát, majd hozzáadjuk a kaliforniai paprikákat és 5 percig pirítjuk. Sózzuk-borsozzuk. Hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot, az erőspaprikát és a fokhagymás keveréket, majd további 5 percig főzzük. Ezután hozzáadjuk a marhahúst, sózzuk-borsozzuk, elkeverjük és felöntjük az alaplével. Végül a paradicsompürét is hozzákeverjük. Lefedjük az edényt és közepes lángon 20-25 percig főzzük a ragut. Rizzsel tálaljuk.

ropavieja2

A recept forrása: Tras la receta blog

One thought on “Kubai szaftos marharagu – Ropa vieja

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.