Vegán padlizsános lencsecurry

Az az érzésem, hogy idén valahogy nagyon hirtelen jött az ősz, sőt mintha az indiánnyárból egyből a télbe léptünk volna át. Legalábbis Párizsban a héten már annyira hideg volt, hogy elő kellett vennem a csizmáimat és a téli pulóvereimet. Ilyenkor a hidegebb idő beköszöntével jól esnek a fűszeres, melengető egytálételek. Ez a pikáns indiai curry jólesően felmelegít anélkül, hogy elnehezítene, ezért akár ebédre, akár vacsorára kitűnő választás lehet. Fél óra alatt elkészül, így rohanós hétköznapokra is ideális.

Hozzávalók 4 személyre: 

1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
4 paradicsom
15 dkg vöröslencse
25 dkg (konzerv) csicseriborsó
2 padlizsán
1 teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál őrölt római kömény
1/2 teáskanál Cayenne bors
1/2 teáskanál kurkuma
3 cm friss gyömbér
1 zöld chili paprika

bors
olívaolaj
1 kis csokor friss koriander

lencsecurry1

Elkészítés: 

A padlizsánokat felkockázzuk és sütőpapírral bélelt tepsire halmozzuk. Kevés olívaolajjal meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk és 25-30 perc alatt 200 fokon megsütjük.
Eközben a vöröshagymát és a fokhagymát felaprítjuk. A paradicsomok alján kereszt alakban bemetszést ejtünk, majd néhány percre forró vízbe helyezzük őket. Ezután lehúzzuk a héjukat, a magjaikat eltávolítjuk, húsukat felkockázzuk. A vöröshagymát kevés olívaolajon megdinszteljük, sózzuk, hozzáadjuk az őrölt római köményt és az őrölt koriandert. 2-3 perc elteltével hozzáadjuk a fokhagymát, belereszeljük a gyömbért. 1-2 perc elteltével hozzáadjuk a paradicsomot, lefedjük és közepes lángon 5 percig főzzük. Hozzáadjuk a lencsét, felöntjük 4 dl vízzel és lefedve 10 percig főzzük. Mikor a lencse majdnem teljesen megpuhult, hozzáadjuk a lecsepegtetett csicseriborsót, az apróra vágott chilit és a megsült padlizsánt. Összekeverjük, ha szükséges, tovább ízesítjük. Friss korianderrel megszórva, tetszőleges körettel tálaljuk.

lencsecurry4

Laisser un commentaire

Ce site utilise Akismet pour réduire les indésirables. En savoir plus sur comment les données de vos commentaires sont utilisées.