12 hónap alatt a Föld körül: Izrael – konyhák és ízek találkozása

Izrael gasztronómiai sokszínűsége az ország kulturális, vallási  és társadalmi összetételének köszönhetően alakult ki. A különböző konyhák együttéléséből olyan, európai, közel-keleti, afrikai és ázsiai vonásokat egyaránt magán hordozó, sajátos olvasztótégely jött létre, amelyben az arab hummusz és a falafel, valamint a zsidó konyha maceszgombóc levese és flódnija  egyaránt megtalálható. Habár a szó szoros értelmében vett izraeli konyháról, nemzeti ételekről sokak szerint nem beszélhetünk, a friss, közös helyi alapanyagok nyomán körvonalazódni látszik egy fiatalos, modern és nem utolsó sorban egészséges fogásairól híres izraeli gasztronómia.

Continue reading “12 hónap alatt a Föld körül: Izrael – konyhák és ízek találkozása”

Ezerszínű izraeli vitaminsaláta

Ez a csicseriborsós saláta most az egyik kedvencem. Nagyon szeretem, hogy 10 perc alatt összeállítható, egy kis kenyérrel, esetleg magokkal, főtt tojással vagy sajttal kiegészítve pedig teljes értékű ebédet vagy vacsorát kapunk. Azt hiszem, hozok is belőle magamnak egy adagot, aminek a tetejére most még avokádót is teszek… Kísérletezzetek ti is bátran az összetevőkkel, elronthatatlan recept!
Continue reading “Ezerszínű izraeli vitaminsaláta”

“Na de mi az a jeruzsálemi articsóka?” Tárkonyos citromos csirke csicsókával

Kérdeztem magamtól, amikor először megláttam ezt a receptet Yotam Ottolenghi és Sami Tamimi Jerusalem című könyvében. A tárkony és a sáfrány miatt nagyon megtetszett az étel, viszont az articsóka nem tartozik a kedvenceim közé, ezért kicsit elbizonytalanodtam. Mikor kiderült, hogy a jeruzsálemi articsóka bizony nem más mint a csicsóka, nagyon kíváncsi lettem, mert azt még sosem kóstoltam. A napraforgóval rokon, ízében az articsókára hasonlító gyökérzöldség ezen elnevezése egyébként az olasz nevéből ered, ott ugyanis napraforgó articsókának (girasole articiocco) hívják, aminek áthallásával született meg a jeruzsálemi articsóka név. Rengeteg más elnevezése is ismert egyébként ennek az újra egyre divatosabb alapanyagnak mint például indiánkrumpli, kanadai burgonya, napgyökér, földi napraforgó, topinambur, csókapityóka…
Ti készítettek már csicsókát? Ha igen, milyen formában? Írjátok meg, kíváncsi vagyok az ötleteitekre!
Continue reading ““Na de mi az a jeruzsálemi articsóka?” Tárkonyos citromos csirke csicsókával”

Jeruzsálemi céklapüré kecskesajttal

E havi ízutazásom keretében Izraelbe látogatunk, fogadjátok egy kis ízelítőül ezt az ínyenc különlegességet. Ha szeretitek a céklát, biztosan ízleni fog Nektek is ez a mártogatós. Baráti beszélgetésekhez vagy gyors vacsoraötletnek is ajánlom.

Az ételt Yotam Ottolenghi és Sami Tamimi Jerusalem című könyvében található recept átalakításával készítettem.
Continue reading “Jeruzsálemi céklapüré kecskesajttal”

Görög narancsos sütemény – Portokalopita

A görögök előszeretettel használnak réteslapot (filo) sós és édes pitéikhez, süteményeikhez. Ez a recept azért keltette fel az érdeklődésemet, mert a réteslapot csak össze kell tépkednünk, beleszórni a tepsibe, ráönteni a tojásos keveréket, a többit pedig a sütő elvégzi helyettünk. A lusta asszony süteménye görög változatának is nevezhetnénk, próbáljátok ki Ti is egy lusta, borús vasárnapon!
Continue reading “Görög narancsos sütemény – Portokalopita”

Bazi nagy görög báránysült – Kleftiko

Emlékeztek még a Bazi nagy görög lagzi egyik leghíresebb jelenetére, amikor azzal próbálják nyugtatni a vegetáriánus férjjelöltet, hogy semmi gond, akkor neki majd lesz báránysült?

Ha vegetáriánusoknak nem is, mindenki másnak jó szívvel ajánlom ezt a klasszikus görög fogást, amely bármelyik ünnepi asztal fénypontja lehet. Az elkészítése rendkívül egyszerű, csak győzzük kivárni, amíg omlósra sül a sütőben!
Continue reading “Bazi nagy görög báránysült – Kleftiko”

Görög fetás spenótos pite – Spanakopita

Nagyon ritkán készítem el ugyanazt az ételt többször, mert mindig vannak új, kipróbálásra váró receptjeim. Ezt a spenótos pitét viszont egy hét alatt háromszor sütöttem meg, ez csak jelent valamit, ugye? Elsőre nem bírtuk kivárni, hogy kissé kihűljön, így a fotó valami katasztrofális lett róla. Másodszorra este készítettem és már előre kitaláltam, hogy majd következő reggel világosban lefotózom, addig pedig a hűtőben pihen majd. Na, gondolhatjátok, mennyi maradt belőle reggelre. Harmadszorra nagyon erősen megfogadtam, hogy addig hozzá sem nyúlok, amíg legalább egy jó fotót nem sikerül lőnöm. Ezt végül úgy sikerült kiviteleznem, hogy a fotózás előtt jól megebédeltem az előző napról maradt csirkéből, így kibírtam, hogy csak a fotózás után kezdjek neki a görögök isteni spenótos pitéjének.
Continue reading “Görög fetás spenótos pite – Spanakopita”

12 hónap alatt a Föld körül: Görögország – “Nem eszi meg a húst? Majd csinálok neki bárányt!”

Az európai konyhák közül az olasz után talán a görögöt ismerjük legjobban: a görög alapanyagok mint a fetasajt, a görög joghurt, az olívabogyó és a görög fűszerek mindannyiunk asztalán gyakori vendégek. Gyros, tzatziki, görög saláta nélkül elképzelhetetlenek lennének a nyarak és a muszakát is mindenki ismeri. De azt vajon tudjátok-e, milyen hatásoknak köszönhető Görögország gasztronómiai sokszínűsége és melyek a Földközi- és Jón-tengeri szigetek specialitásai? E hónapban kalandozzatok velem a görög szárazföldön és szigeteken, hogy a külföldön is nagy népszerűségnek örvendő fogásokon túl mélyebb betekintést nyerjünk a bazi nagy görög lakomák világába!
Continue reading “12 hónap alatt a Föld körül: Görögország – “Nem eszi meg a húst? Majd csinálok neki bárányt!””

Görög tojásos fasírt – Rolo Kima

E havi ízutazásom keretében Görögországba látogatunk, ezért kedvcsinálóként hadd osszam meg veletek ennek a görög fasírtnak a receptjét. Tojással töltött darálthústekercset egyébként a magyar konyha receptjei között is találunk, ki ne ismerné az ehhez nagyon hasonlító Stefánia vagdaltat? Köretként görög fűszerezésű sült krumplit készítettem egészben sült fokhagymagerezdekkel, ez még biztos máskor is asztalra kerül majd nálunk.

De ha a húsért nem rajongtok, akkor se csüggedjetek, klasszikus görög báránysült recepttel is készülök Nektek! Hiszen ahogy a Bazi nagy görög lagzi című örök klasszikus film óta tudjuk, azt vegetáriánusok is fogyaszthatják: “Nem eszik húst? Nem baj, akkor csinálok bárányt!
Continue reading “Görög tojásos fasírt – Rolo Kima”

Ilyet még biztos nem kóstoltál! Indiai sárgarépapuding (Gajar ka halwa)

A répatorta már nálunk is bevett klasszikusnak számít, de ki hallott már a sárgarépapudingról? Megmondom őszintén, sok zöldséges desszertet készítettem már az édesburgonyás csokitortától a paszternákos süteményig, de soha nem gondoltam volna arra, hogy sárgarépából pudingot főzzek. Ezért az indiai gajar ka halwa receptje rögtön felkeltette az érdeklődésemet és nem is csalódtam benne, hiszen egy nagyon különleges, egészséges desszertet alkottam az eredeti recept cukor- és tejmentessé alakításával. Ha bevállalósak vagytok a konyhában, mindenképpen készítsétek el!
Continue reading “Ilyet még biztos nem kóstoltál! Indiai sárgarépapuding (Gajar ka halwa)”