Tízezer kilométeres csokis-banános kekszek

Ezek a kekszek átrepülték az Atlanti-óceánt, sőt a dél-amerikai kontinenst is, hogy Párizsból Limába érjenek. John, a férjem hétvégén egyedül utazott haza a családjához és kérte, hogy készítsek nekik valami meglepetést, az év többi részében úgyis csak fotón látják a sütijeimet. Nem véletlen tehát, hogy kekszre esett a választásom,  hiszen az biztos épségben kibírja a 12 órás repülőutat.
A peruiak egyébként rettentően büszkék a konyhájukra, ami a világ élvonalába tartozik, nem véletlenül nyerik el évek óta a legjobb gasztronómiai úticél címet. Erről majd még bővebben lesz szó a blogon, de hozzátenném, hogy bár az ételeik tényleg olyan sokszínűek és változatosak mint a természeti kincseik, desszertfronton kevésbé kiemelkedőek. Ezért a legtöbb perui, akit ismerek nem annyira szereti az ottani, túl édes süteményeket, ritkán is fogyasztják azokat.
Amikor először utaztam Peruba Johnnal, egy nagy családi összejövetelen almás pitét készítettem. Pontosabban családilag készítettük, mert mindenki kivette a részét a munkából. A sógorom például, aki szerintem a konyhába bemenni se nagyon szokott, lelkesen hámozta a 3 kiló almát a pitéhez. Meg is lett a közös munka eredménye, a sütit elkapkodták és azóta is emlegetik…

A csokis-banános keksz John beszámolója szerint egyébként már első este elfogyott, úgyhogy jöjjön is a recept.

Continue reading “Tízezer kilométeres csokis-banános kekszek”